Ratio fragmen

Rendezetlen anyag. 1997-től kezdődően született gondolat-töredékek.

Talány

lüktető emlékké sűrűsödött
árnyad szobám falán

vajon magányom gyöngyösödött
szerelemmé talán?

Telehold, éjfél

Táguló pupillám
egyre nézte
- a teleholdat.

S árvuló fényhullám
szelte ketté
- fohászomat.

Arche - típusok

sejtig izzadt testünk
önkívületbe dermedt inak

mondott és kimondatlan szavak

ős - szerelem
és ős - halál

- arche - típusok.

Feloldhatatlan rébuszok.

Exhibicionizmus

Apám makacs hitét,
anyám naiv tekintetét,
nagyanyám igazságát
s nagyapám konokságát
tettem be tarisznyámba,
hogy vegyítsem
a dédszülők ráncos kezével,
s Assisi szellemében
szétosszam
köztetek.

S így
végre
fullasztó
önnön - glóriám
is letehetem...

Helyzetjelentés

fénytelen szemekkel
kiürült szívekkel
a szított boldogságért

állandó lüktetéssel
zakatol, robog
szerelem - vágóhídjaink
véres csatornáiban a
hárommásodpercnyi -
kéjemberek hada

Vágy és ígéret

várok terád,
várnék terád

minden hideg éjjel,
minden hideg éjjel

fogam csikorgatva
künn a sötétségben,
fogam csikorgatva
künn a sötétségben

Nagykabátként
rádborulok,
nagykabátként
rádborulnék

s így
dacolhatok,
s így
dacolhatnék

minden hideg széllel,
minden hideg széllel

mely ruhád
alá osont,
mely ruhád
alá osont

Van mikor

Van mikor
még imára kulcsolt
kezemből is
- vér fakad.

Számvetés

szám sarkában
fittyedt mosoly

ezer - lyuk szívemen
megannyi forradás

fáradt méltóságom
- néhány rím:

ez minden vagyonom.

Érettem

titkon lesem
kíntól gyötört
- arcodat.

ám kezem
nem tövist tör.

- homlokodba veri
azokat!

Ajkadon
szelíd mosoly
s fénylő alázat.

TE értem is viseled
- a kínokat.

"Qui amant,..."

férfi vagyok

feléd nyújtott kezem
- koldustenyér

melybe hullhatsz,
- mint kicsiny pénzdarab
-mint falatnyi kenyér

TUDOM, hogy kellesz,
bár nem tudom, MIÉRT.

tán azért, mint
erdőnek a pára,
vagy folyónak
a kicsi ér.

Mese

minap álmomban
sárlepte angyal
röppent hozzám

megfogni nem mertem

nem is lehetett

- így csak néztem,
egyre néztem

álmodtam vagy ébren voltam?

magam sem tudom

mire fölocsúdtam
elröppent angyalom

Változatlanul
"Csak a seb sebezhetetlen."
(Pilinszky János)

mellettem csikkhalmaz
fülemben átmulatott
éjszakák hangjai

ajkamon forró
csókjaid íze,
orromban illatod

simogató kezed
még bőrömön lüktet

szívemben mosolyod,
számos mozdulatod

ancuns soucis Christine,
semmi gond!

nem változom.

Csak szabadon

megfáradt léptekkel
újra az úton

hol szerelmek születnek
s meghalnak újra
- csak szabadon...

átvérzett szívveréssel,
de mégis szilajon!

nem nézek hátra
- csak szabadon.

most megtanultam:
méltóságom többé
oda nem adom

- csak szabadon!

Szent és profán

Komoly tekintet figyel,
s körülölelnek a szeretet fényei.
Bennem mégis
komor kőszobor nyugalma,
s egy vadállat ösztönei.
Szívem nem
riad
halk
neszre,
csak
ordítás
zavarja meg,
s olykor
egy
pillangó-árnyék
is zavarba
ejt.

Emlék

hunyt pillád
majd tündöklő szemed

-erőt ád

tenyerembe kezed
belesimul
- forrón, vadul

csak állok
tétlen,
s szótalanul

Karácsony

szűzfehér áhítat
- átitat

hószín tisztaság
- fenyőág

béke, nyugalom
- unalom

ajándéközön
- közöny

észrevétlen úrjövet
- megszületett!?

Riadalom

Téged emlékek marasztalnak,
s múltad fojtogat.

Engem riogat
minden pillanat.

mert
minden
veled
töltött percbezárt
örökkévalóság

- hiányod tükrözi.

Kérdés

Egy fa vagyok
-az omladékban.

Hát tényleg
nem érted?

Gyémántmennyegzőre
(Dédszüleimnek)

egymásba fonódó ráncos kezek
egyenes gerincek, tiszta szívek

hatvan év egymás mellett

nekem szólnom kellett
csak hallgattam

- a szeretet hangtalan.

"Közöny..."
(Kálváriának)

Két zárt ajtó:
-te meg én.

Önmagunk
magunkban
elrejtett
árnyékai.

Kék szavakban
feloldalak,
kék szavakkal
feloldódtatsz.

- így talán
egykoron

- süvegén
ragyoghatunk

Pásztorunknak.

"Csak egy tánc volt..."

Leomló hajzuhatag válladon,
egy álmatag, s gyönyörű hajnalon.
A rubin mosolyon ajkadon,
és búgó érzéki hangodon
kívül más nem maradt
csak vonatom halad:
- nélküled.

Hajnali napsugár

Még a hajnali napsugár
is a bőrödnek illatát
idézi
s igézi
valód
- minden sejtemet.

Foszlányok:
*
Apró szikrák
az Égben.
Hulló morzsák
egy téren.
Kegyelem…
**
Komor léptek
a létben.
Nyomor éled
szívekben.
Beteljesült?!

„Jó éjszakát!...”
(Annácska emlékére)

A döbbenet
némasága
s nem léted
hiánya
fojtogat.

Immáron
végleg szívvé
görbült madár
testedet,

s az évekig
hordozott
szenvedést

átöleli
a fájdalmas
szeretet.

Nihil

A monstrancia üres.
- trónfosztás.

Félelem

vizesen csillogó hajfonatod
a zár kattanása
majd kezemen jól ismert illatod

időnk tékozlása
félelmeimnek
tárháza

mi lesz, ha
elveszítelek?

Lassú, langyos ragyogásban

Szerelem vágóhídjaink
véres csatornáiban
lüktető magány

s a fény,
mely mégis
örökre összeköt

Látszat mosoly
és tucat ölelés

mégis csak én
és mégis csak téged

mindörökre drága
higgy nekem

higgy nekem
mert szeretlek

s valóban:

szeretem magam
szereted magad

magam-magad
magad-magam

éltet
és
lüktet

a teli hamutartók
füstös egyedüliségét
enyhítendő

lassú, langyos
ragyogásban.

Az Úr elárulása

rémület ajkamon:

- hogyan
lehet
élve
abortált
gyermekeink
eladott
álmait

látomássá dermedt
éjszakák
csöndjében
lapuló
rémek
között
nekünk
átaludni?

Kavics
(P.J. után szabadon)

kutass, keress
- csak szeress.

Húzz vagy eressz
- csak szeress.

kavics vagy,
mit tengerbe dobtam

a kavics eltűnt
csak a tenger moraja
visszhangozza

Maradék
(Ancsinak)

az eltékozolt pillanatok
gyöngyök az út sarában

az ölelés is félbeszakadt
ennyi maradt

- s egy koldus glóriával.

Kristály

magányom kristályburkát
fölnyitni úgysem tudod

harcod elkerülni lehetetlen

kevés a reményed
hogy titkom megértsed

hisz
hozzám
közel
csak
akkor
kerülhetsz

ha
idegenként
kezelsz

Szépszeműnek

lennék kicsinyke madár
- ha Te lennél a faág

lennék erős faág
- ha Te lennél madár

ha én faág lennék,
rajtam megpihennél,
s ott dalolnál kedvedre

ha Te lennél a faág
- úgy én repülnék reád,
s odavonnál kebledre

Ha elhagysz…

ha elhagysz?
- emlék leszel
emlék, mit őrizek mindörökre

ha elhagysz,
- vendégem a nemlét

nem test szerint
de örökre lelkileg

mert Nélküled:

üres piaccá
árvulok
meghalok

Szépszemű, Te, Drága!

Ragyogj, ragyogj…
(Pilinszky Jánosnak és az ő Sztavogrinjának)

ragyogj, ragyogj te lepkehad!

én már ébren is álmodom

aludni is félek,
mert érzek,
s nem alkuszom!

Hol?
(Németh Péter Mikolának)

"Szeretni indultam, azóta úton vagyok."
Gyötrő éjszakák s álmatlan, hideg hajnalok,
szerelmek, barátok
- apró villanások kísérik utamat.

Hol lelem nyugtomat?!

Mit nem adnék…

Lelkem húrjain játszó bajadér!
Mit nem adnék egyetlen „szavadér”!

Te azonban hallgatsz –
mint végtelen, mohos kutak mélye,
éjfényű szemeid lüktetése
válaszol csupán. Aratsz.
SZERETLEK – mondom, s kacagsz.

Lelkem húrjain játszó bajadér!
Mit nem adnék szerelmes „szavadér”!

Életem

töredék lét
- töredék idő

töredék napok
- töredék erő

töredék tudás
- töredék jövő

mit összetart
- a teremtő
SZERETET

Csak …

legördülő könnycseppeket arcomon
az évszázados monoton ráncokon
táncoló gyönyörű, hallgatag mosolyon
túl mást nem adhatok át neked ajkamon:

- csak szerelmemet

Éjjel-nappal

csókolnálak éjjel nappal,
mint hajnalban hulló harmat
gyöngyszem csöppje
a kis ibolya szirmait

Döntés

Belefáradtam már
a küzdelmekbe vitákba,
teljesületlen szerelmekbe
a hazugságtengerbe.

Ma döntésre viszem a dolgot:
kurváknak áll a világ –
hát én is annak állok!

Olykor…

önnön csapdáim bugyraiban
eltékozolt vágyaim repdesnek

csak kérészéltű remény kecsegtet
olykor álmatlan álmaimban

Szívritmuszavar

szívemből „kiütötték a ritmust”

nem most először,
s nem is utolszor

- talán

Hajnali merengés
(emlékezésféle Szergej Jeszenyin verseinek olvasása után)

Írnom kéne most. Talán egy vallomást.
De ujjaim merevek, szám kiszáradt,
S lelkem is didereg.

Csapzott hajam csak lóg, lóg mint szénaszál.

Fázósan kecmereg
a hajnal is, lassan ébred a táj.

Innom kéne most. Talán egy áldomást.
De mire? Meg nincs is kivel igazán.

Inkább felébredek.

Mennem kéne most. Talán egy állomást.

Egyedül

kemény a szék, melyen ülök.
kemény az ágy, hol feküszöm.

kémény méretű cigarettám
reszketeg kezekkel
csiholom veresre

hogy füstjével űzzem el
- ami bánt

Mez-telenül

törhetetlennek hitt páncéljaink
romjai között telnek napjaink

ezekből hatalmas barikádot építünk

sok időnek kell eltelnie, míg rájövünk

legfőképp
csak
mez-telenül

üdvözülhetünk

Vadászat

vadászom

pedig a vad

- én vagyok

Fizetség

mindenemet odaadnám
az ajkadról egy mosolyért

de sajnos nem lehet!

elpocsékolt álmaimért
én ezzel fizetek

„Olvasnivaló”

Életem nyitott könyv,
Melybe mindenki belelát.

Olvasgatnak jobbra-balra

Ez egy szép kép,
Az meg csodás gondolat…

Imitt-amott húzzuk csak ki,
Ez így jobb lesz: tépjük szét,
És rakjuk össze,
Úgy is már csak „antikvár”!

Lelketlenül dobálgatnak
Polcról le és polcra fel.

Azt azonban észrevenni
Csak keveseknek sikerül:
a jó könyv
is csak papírból van
s nem bírja a nagy strapát!

Felvidéki himnusz
-tervezet 2.variáns-

Árpád apánknak vérét,
Hős Rákócziaknak fényét,
Őseinknek szent hitét
Őrző gyönyörű Felvidék!
Hozzon reád áldást,
Bérceidre, otthonidra
Teremtőnk, s bőséget, megújulást!
Szálljon végre béke
Tátra-Fátra hegyvidékre!
Te higgy, remélj: tépett sorsú magyar,
Mert Szent koronánk örökre összetart!

Nélküled-Veled
(Feleségemnek, Katának)

jéggé dermed ajkam, ha nem érinti szád

érzéketlen bőröm, ha nem érinti kezed

fülem is süket, ha nem hallja hangodat

ha nem vagy velem alig ver szívem

ha velem vagy:

újra érzem:
szeret Isten,
s jó nagyon!

az kegyelem.
eltölt a nyugalom.
s jó nagyon!

folyton, de józanul
részegnek lenni
jó nagyon!

ajkammal forrón
tapadni tiédre
jó nagyon!

megint hallom
a világ hangjait
s jó nagyon!

nem félni
csak menni
végig az úton:
szabadon!

Ezüst hold

ezüst hold,
ezüst időben

ezüsttel írva,
ezüst kínban

ez üstben
fortyog
az elvetélt
gondolat.

Pirkadatra várva

mosolyízű barázdák arcomnak tengerén

a szélfútta tóparton nincs más csak Te meg én

ölelve ölelni
a másikat
várni, hogy jöjjön
a pirkadat:

megszentelt,
gyönyörű
pillanat,
mely
Istenhez
emeli
vágyamat.

Experientia

sejtjeimben lüktet

roncsol
és
gyógyít

hűsít
és
éget

pecsétviaszként

olvaszt
és
dermeszt

- szereteted

A döbbenet némasága...
(R.I.P Kovács Gergő)

a döbbenet némasága ajkamon

szíved utolsó dobbanása:
félbehagyott hitvesi csók,

megszakadt apai ölelés

karod nem feszít ideget
nem kell már célba lőnöd:
mert hiszem, hogy célbaértél

most már ráérsz
nem rohansz többé

a beszélgetést is befejezzük:
csak kicsit később,
az öröklétben

- ideje hozzádtürelmesednünk

Ügyvéd Úr! Barátom!

Isten veled!

Felidézem azt a hajnalt...
(R.I.P. Kopándi Pisti)

felidézem azt a hajnalt
találkozásunk hajnalát
s az angyalt
ki akkor ránktalált

Pilinszky, Jeszenyin, Hamvas,
Dürer, Kassák, Pető
együtt-idő

albérlet, Hársfa,
rézkarc és linó
HBH, Líceum pince
rengeteg meló
25+25 nyugalma
együtt-munka

közös kötet
szürke füstkarikák
hajnalig viták

s ma a hír:
szíved megállt.

Ég veled Barátom!
- lehullt Hársfa-virág!

Reggeli dícséret

láttam a reggeli tengert,
hullámos csipkenyoszolyádat
s a napot: aranyló igédet

pillanatnyi öröklét,
mely összeházasít
- szereteteddel

Ptujska Gora

szlovén hegyek közt
felhőidbe kapaszkodva
égi Anyánk köpenyén
térdeltem templom hűvösén
s irdatlan terhet mostam
könnyeimben eléd


paradox idő

időtlen mozdulatba
hajt régmúlt árnyak
réveteg szárnyalása

esti séta

együtt ballagok a holddal
előttem ezüst fény szitál
mögöttem csillagpor uszály
- mint mikor szelíd arcoddal
találkozik kezem, s a vágy
mely bennem él: magába zár

Kérdés

mennyi egy emberöltő?
mimóza nyílás
szívdobbanásnyi idő

egy kereszthordozásnyi
öröklét-szikra
mért szeretet-pillanat

(Et) RESURREXIT (tertia die)

durvára ácsolt kínkeresztje
éltető gyökeret eresztett:
tavaszodik a világ.

már Péter sem tagad:
örömkönnyei hullnak.

csúfságból lett dicsőség
Pilátus, katonák, tömeg
főpapok, írástudók, vének
mindannyian látják:

a sír üres.
harmadnapon feltámadott!

Kontinuitás

Mint Péter, túl a harmadik
áruláson. Tekinteted
és a kakas hangja dermeszt.
Néma sírásom keserves.

Belőled csúfot űztek,
ádázul ütött és vert
a tömeg. A főpapok,
vének és írástudók,

Pilátus, katonák,
a gyilkos Barabás,
szeg és a kalapács

külön és egyben:
Uram, ó Uram!
- mind magam vagyok.

Ne félj!

irgalmas igazságmorzsák
szelíd árnyakként a falon.
hogy ne félj.
van remény.

Hamvazószerda

most még hamvakra hullva.
életre kelt majd
- irgalmas nagypénteked.

hisz vállalt kínhalálod
feltámadásod
- s megváltásunk záloga.

Maholnap

arctalan hamisságnak
bánat az ára
az igaz hang csak árt ma

Pedig

koromfekete égbolt.
s kegyelemhiány.
pedig már megszületett...

arc-zárvány

elnyűtt arcom mint zárvány
titkoknak őre
kínban is néma marad



Látogatottság:

Cikkmegtekintések találatai
58198