Pólusok

1997-ben, Kopándi István (www.kopandi.hu) grafikusművész barátommal közösen megjelent kötetünk versanyaga.
Hamarosan a grafikák is láthatóvá válnak. A kötet 25 versből és 25 grafikából áll.

Felismerés

Kereszted tövében állok.
Elmémben ragyog
- fény.
Bár bőneim terhével járok
általad vagyok
- lény.

Kiáltás

Szürke égbolt, kihunyt csillagok.
Így kiáltok: Uram, én itt vagyok!

Ergo sum…

Uram, mit Tőled kaptam: élet.
Így harcomat harcolom: élek.
S rettegve rettegek: félek.
Csak benned remélek.
Ahol most vagyok árok,
Hol bűneim sarában járok.
Tehozzád kiáltok: várok.
Várok Rád: hiszek.
Csak benned remélek.
S rettegve rettegek: félek,
Harcomat harcolom: élek.
Uram! Tőled kaptam LÉTET!

Signum
(Pilinszky Jánosnak)

Tátongó seb a világ.
S rajta a pecsét:
- én vagyok.

Szüntelen

Szívem csordultig éjszakával.
Oly egyedül vagyok.
Szüntelen kereslek
én Uram, Istenem!

Tudat
(N. L. G – nak)

Homlokomon átfutó
tűzvörös fájdalom:
ráncok.
Elkövetett és
elkövetetlen
bűneink:
láncok.

Ima

irgalmazz
Uram!
irgalmazz

mert kihúzom szögeidet
s helyükre újakat verek

irgalmazz
Uram!
irgalmazz

Magamra maradtam…
(Utassy Józsefnek)

Magamra maradtam.
 Istennel,
S bűneimmel.

Alku

keresztem: nagy és durva
bűneimért lett kialkudva

Pólusok

sokszor bal lator vagyok.

hints meg, Uram, izsópoddal

s máris a jobb vagyok

Elvesztett kegyelem

Az éjszaka csendjében,
mely bezár magába,
az elhalt csecsemőkre
lesnek,
már nem
hisznek.
Fetrengnek gyötrődve.
Újra és újra.
Örök körforgás.
Így állunk kivettetve…

Káin

Megvetés, gyűlölet.
Felfedték bűnömet.

Bosznia

Lángoló falvak, városok.
Orvlövész, s halálvámosok.
Kifordult belek és rémület:
Huszadik századi őrület.

Napjaink

Napjaink mint könnyű fecske
röppennek el ezerszerte.

Fecske cikáz
- létvillanás.

Súlyos jószagú reggel.

Én fel sem kelek.
Az ágyban tespedek.

Megüli a levegőt:
- megraboltuk az időnk.

Virradat

Meredező, szürke
kéményregeteg.
Kihalt utcák,
s göcsörtös kezek,
melyektől egy kicsiny
láng
feldereng.

Hajnalodik…

Évszakok

Au revoir -
köszönt a nyár.

Megjözz az ősz -
a vén piperkőc.

Most csend honol a tájon.
Levél sincs a fákon.

Majd elűzi a telet -
a szépséges kikelet.

Megláttalak
(K. K – nak)

Fojtott cédrusaim közé,
s magányom kövei mögé
besüt a nap.

Megláttalak…

Szerelem

Feloldott magány.
Társas ütközet.

Kedvesemnek…
(Cs. V – nak)

mély
fémfényű szürke
szép szemeidben, Édesem:
csodálatos csillogó csengők
csilingelnek csendesen.
Míg e csodás
muzsika szól, én fáradt
testem s lelkem:
megpihen.

Pillanat

csókból fonok
- gyöngysort
nyakad köré.

s kóbor, konok
- régvolt
magam dobom
- lábad elé

Veled

testünk hullámzva égő máglyáján
meghalni édes igézet

s szerelmünk megpecsételt hajnalán
a felsejlő ősidézet:

-„…s köztük legnagyobb a szeretet.”

Két karod átfon

Hajad csillagörvény,
földrehullt álom.

Két karod átfon,
s szemed mélyvizű tó.

Ajkad rubinvirág,
hol bújik játékos nyelved.

Kezemben két kerek melled:
kinyílt jázminvirág.

Bőröd selymes,
hasad feszes,
lábad kulcsol,
öled lüktet:
magába zár.

Parázna áhítat,
mely átitat,
s égig emel.

Nélküled
(V. A – nek)
„Maradj velem, mert beesteledett.”
(Szabó Lőrinc)

Nélküled!?

- nélküled
csont és bőr vagyok.

Lelkem harangját
nem kongatják angyalok.

S a fölöttünk
összebújt csillagok
vacognak az éjben.

Míg alant a mélyben
zakatol minden:
- a tegnapok,
s a holnapok.

Reménytelenül

Meddő salak jő a szánkból,
még Isten se tartja számon.

Felesleges s keserű a beszéd.

Mosolyfakadástól-
- könnyfáradásig.

Mióta

Mióta elmentél?

Az éj mindig sötét.

A reggel nagyon hideg,
s én félek nélküled.

Még álmaim is álmatlanok
- csak vágyaim ugyanazok.

Látogatottság:

Cikkmegtekintések találatai
88285